
Missziónk
Természetesen mint minden keresztyén elmondhatjuk:
fő vágyunk, hogy embertársaink megbékéljenek Istennel.
VELE megbékélve új életet kezdhessenek, ahogyan ez velünk is megtörtént amikor Lowell Hargraves Magyarországon teljes szívvel mutatta be számunkra a Biblia tanításait.
Vágyunk, hogy megismerhessék Jézus Krisztust.
Hisszük, hogy ez nem egyszerűen csak az ige prédikálása által történik, hanem ahogyan Pál is mondja, Krisztus életünk által történő bemutatásával:
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;
amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.”Gal 2:20


Missziónk fontos része a hármas angyali üzenet hirdetése tettekben, beszélgetésekben, könyvek által, sorozatok által. Mivel bibliai üzenetünk rendkívül érzékeny a szeretet értelmezését illetően, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy Krisztussal szoros kapcsolatban élve, életünk valóban bemutathassa Őt és azt a szeretetet, amit Tőle kaptunk. E nélkül teljesen hiábavalóvá válhat a hármas angyali üzenet hirdetése.
Megértettük azt is, hogy a legelső hely a saját otthonunk, ahol mindezt gyakorolhatjuk. Önzetlen szeretettel szolgálni saját családunkat, családtagjainkat. Egymást segíteni, hogy Krisztushoz közel éljünk. A bibliát közösen tanulmányozzuk. Gyakoroljuk a bocsánatkérést és a szívből történő megbocsájtást Jézus Krisztus imája alapján.
Ehhez elhagyhatatlanok a családi áhitatok, énekkel, közös imával és bibliaolvasással.
Minden keresztyén első misszióterülete a családja, persze az is fontos, hogy ezzel nem zárulhat be a kör.
Missziónk fontos része, hogy a Szent Írást megszerettessük felnőttekkel
és gyermekekkel egyaránt, hiszen ez nélkülözhetetlen az ember üdvösségéhez.
Krisztus azért jött, hogy gyakorlatban bemutassa Isten szavát azaz:
„az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”
Istennek kegyelméből missziónk része lett a gyülekezet alapítás is.
Eddig az újpesti majd a kistarcsai gyülekezet megalapításában is részt vehettünk.
Ez komoly kitartást és fáradozást igényel (semmiképp sem elegendő a szombat délelőtti imaházba járás) és mindig megtiszteltetés, ha Isten erre elhív bennünket.
Missziónknak még mindig van egy fontos része, amit az adventista közösség
„egészségügyi üzenet”-ként emleget. A Lélek egészsége szükséges
a test egészségéhez, de épen így a test egészsége is szükséges a lélek egészségéhez.
Főzőiskolákat, egészségügyi előadásokat már 2000 óta szervezünk és tartunk.
Az egészség nagyon nagy kincs. Mindennapjaink meghatározója a jó közérzet és a megfelelő erőnlét. Sajnos az egészség messze távozott az emberektől.
Rengeteg súlyosabbnál súlyosabb betegség gyötri a mai társadalmat.
Istennek segítségével és a Tőle nyert tapasztalattal, erővel és bölcsességgel
igyekszünk ezen a téren is sokat tenni másokért.

